Egy lépcső kivitelezésének folyamata

(A cikk szlovák nyelven)

Egy lépcső projekt az árajánlat elkészítésével kezdődik. Ehhez mindenképpen szükséges adatok:
1. A rendelkezésre álló hely,
2. illetve a leendő lépcső stílusa, anyaghasználata.

Terv részlet a lépcső alaprajzával
Terv részlet a lépcső alaprajzával

 

És a megrendelő elképzelése 😮

Amennyiben már a tervezési fázisban bekapcsolódom, tudok segítséget nyújtani a lépcső geometriájával és megjelenésével kapcsolatos tanácsokkal.
Az alapvető méretek alapján készítek alaprajzokat. Esetenként több alternatívát is felvázolva. A tervezett helyen például a lépcső kényelmesebb lehetne, ha az alatta lévő ajtónyílás magassága „csak” 220 cm lenne. Az alábbi alaprajzok, és nézetek ezt ábrázolják.

Próbálom kivitelezhetőbb útra terelni a megrendelő gondolatait. Mivel az „elképzelés” képen egy pihenős lépcső látható, nálunk  ellenben fordulós lépcső lesz, így az ebben a stílusban elkészülő lépcső mindenképpen nagyban különbözne a fotón láthatótól. Ilyen lépcsőknél a középső tartó különösen „furcsa” alakúvá nyomorodik, még a legügyesebb mesterek kezei között is.

Ráadásul látható, hogy a lépcső alatti közlekedést is ellehetetlenítené egy ilyen gyámgerenda. (A középső tartós lépcsők hátrányairól is kellene cikket írni.)

Tudok azonban ajánlani hasonló esztétikumú, stílusú lépcsőt a már kivitelezett lépcsőim közül.

Ebben a fázisban még nem szoktunk, de amennyiben a megrendelő igényli, készítek 3D látványtervet is.

Az árajánlat elfogadása után, jöhet a helyszíni felmérés. Egy könnyű-szerkezetes épületnél előfordul, hogy ezt kétszer is el kell végezni.

Mert a lépcsőt a fal tartó szerkezetéhez kell rögzítenünk. A felületkezelt acél pofa-lemezeken a furatoknak pontosan ott kell lenniük ahol ezek a tartók vannak.

Sőt előfordulnak bonyolultabb helyszínek, ahol a 3D Disto nélkül nehezen boldogulnánk.

A svájci Leica 3D Disto természetesen az egyszerűbb helyszíneken is jó szolgálatot tesz. Ritka a tökéletes derékszög, a függőleges és egyenes fal. Ez a mérőeszköz képes több száz pont 3D szkennelésére. A falnak abban a magasságában ahol később a lépcső beszerelésre kerül. A műszerről bővebben ITT olvashat.

A pontos méretek alapján elkészül a pontosított alaprajz.

A végleges és pontosított 3D modell is. A legfrissebb ilyen terveimet ezen az oldalon láthatja:

Ha a lépcső küllemét a megrendelő elfogadja, készül egy speciális 3D file, amit egy egyszerű program segítségével tudunk forgatni.Ez a file a lépcső részletes modelljét tartalmazza. Minden fontos konstrukciós elemmel.

A bonyolult egyedi lépcsőnél sokszor fontos a gyártóval egyeztetni a tervet. Ez a részletes 3D modell lehetővé teszi a gyártás és szerelés aprólékos átgondolását.
Egy másik lépcsőnél például nagyon fontos volt szemléltetnem a szerelési folyamatot, hogy a különböző szakmák jól együtt tudjanak dolgozni. Az alábbi 3D modell is forgatható a futó animáció közben. 

Ebben a fázisban még változtathatók a legapróbb részletek is.
De ha minden rendben, akkor elkészül a végleges terv:


Az elemek rajzai digitálisan is elkészülnek DXF file formátumban a CNC-k és a lézervágók számára.

Az elemek szerelésre készen:
Ha csak lehet, helyszíni hegesztés nélküli lépcsőket tervezek.


A majdnem kész lépcső:



Az üveg-korlátot csak költözés után szerelték fel. 

Igazi katalógusba való képeket csak ritkán sikerül készíteni. Sajnos többségében csak szerelés közben tudunk fényképezni. 

A lépcső elkészült. Végül három külön szakma (asztalos, lakatos, üveges) összehangolt precíz munkájára volt szükség, hogy az elemek tökéletesen passzoljanak, és együtt összeálljon a lépcső.